Sérsekszőlős község címere

Álló, háromszögű pajzs kék mezejében zöld pajzsfő. A zöld mezőben lebegő helyzetű, szárukon harántirányban keresztbetett leveles arany kukoricaszár és arany búzakalász. A kék mezőben Szent Mihály arkangyal lovagpáncélba öltözött alakja ezüsttel, feje körül arany dicsfénnyel. A félbalra fordult szent jobb lábával az előtte fekvő, balra fordult és fejét hátravető ezüst sárkányon tipor. Két kézzel markolt, felső végén kereszttel  ékített arany lándzsáját a sárkány torkába döfi. A címerpajzsot kétoldalról egy-egy zöld, alul közös tőből ágazó és két-két arany fürttel ékített leveles szőlőinda övezi. A címer alatt lebegő, hármas tagolású íves arany szalagon feketével nagybetűs SÉRSEKSZŐLŐS felirat. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.

A címerképek megfogalmazásához a település jellemzői és a helytörténeti emlékek adtak támpontot. A címer alkotásakor szem előtt kellett tartanunk azt a legfontosabb heraldikai elvet, mely szerint annál értékesebbe egy címer, minél kevesebb motívumot sorakoztat fel a pajzson. A címer elsődleges feladata ugyanis a megkülönböztetés, és sohasem az, hogy minél többet mondjon tulajdonosáról. Mára a településnév is mutatja, hogy egykor igen jelentős volt itt a szőlőtermesztés, és bár ennek mára szinte nyoma sincs, indokolt, hogy ezt a hagyományt legalább a címer külső díszeként megjelenő növényi koszorúval megjelenítsük. A ma is hagyományos tevékenység, a mezőgazdaság - ahol a kalászosokon és a kukoricán van a hangúly.

A címeren - a katolikus lakosság jelképezve - a község védőszentje, Szent Mihály arkangyal kapott helyet. Ábrázolása az egyházi ikonográfia hagyományainak megfelelően látható a pajzson. A védőszentek és a templomok titulusainak a megjelenítése igen elterjedt és közkedvelt a nemzetközi és a magyar címertanban egyaránt. Ez abból fakad, hogy a vallásos hit a legerősebb közösségteremtő és megtartó erő. Napjainkban is elsősorban a védőszentek napján tartott búcsú az olyan ünnep, amely az egész lakosságának ünnepe, közös programja. 

A falu története

Külső-Somogyban, Tabtól 4 kilométerre fekszik a kis zsáktelepülés, ahová a közeli városból rendszeresen jár autóbusz, a vasúti közlekedés azonban csak Tabról oldható meg. A vidék egymás mögött sorakozó dombhátak és a Balatonnal párhuzamos nagyobb völgyek együttese. Kedvező adottságai miatt jó mezőgazdasági termőterület. Hagyományos növénykultúrái: a búza, a kukorica és a napraforgó, melyeket a nagyüzemi táblákon termesztenek.
Az éghajlat mérsékelt égövi, évi 2000-2050 órás napsütéssel.

    A település területén késő avarkori temetőt fedeztek fel az ásatások során, a feltárt gyermeksírból nagyméretű gyöngyök, kar- és nyakperec, sőt Berengár itáliai király 888-915 közötti időből származó pénzérméje is előkerült.  Szőlőspuszta régen Zala községhez tartozó külterület volt, elnevezése már a Szent László király által 1082-ben a veszprémi káptalan részére kiállított oklevélben előfordult. Az Árpád-korban a térség jelentős szőlőterülettel rendelkezett, és többnyire királynéi szőlőművesekről szólnak a források. 1229-ben a székesfehérvári káptalan birtokai között találjuk Szőlőst, az ott készült bort  pedig a budai vásárba és Szegedre is eljuttatták. 1411-ben Csapi Andrást, 1438-tól a Batthyány famíliát, majd a velük rokon Fajszi Ányosokat iktatták be birtokukba, akik aztán száz év múltán megosztoztak rajta. A hódoltság idején az állandósuló rablások miatt elnéptelenedett a falu.  1583-tól a Zichy család birtokába került Sérsekszőlős. 1703-ban már Zichy-birtok. Zichy Ádám a magyarok mellett a németeket is igyekezett  betelepíteni a pusztára: 1856 táján  hetven magyart és nyolc németet írtak össze. 1974-ben az egyház és a lakosság közös összefogásával készült római katolikus templomának díszítő freskóit dr. Takács Lajos tabi esperesplébános festette.

   A szomszédságában volt Sérsekhegy, szintén lakott település, amely 1402-ben a Marczaliak birtokába került. A település eredeti neve Saarsok (Sársok).

   A mai Sérsekszőlős a két település összevonásából jött létre 1921-ben, és Szőlőssérsek néven nyilvánították községgé. A könnyebb kiejtés érdekében 1926-ban módosították nevét a maira. Ekkorra tehető a községben a nagyobb arányú megtelepedés, miután földet és házhelyeket parcelláztak megváltással. A jó adottságú termőtalaj a sváb családok beköltözését is fellendítette.

   Az első világháborúba 35 férfi vonult be a településről. A harmincas években 384 lakosa volt, a felekezeti népiskolát 1932-ben létesítették. 1939 és 1948 között tejszövetkezetet tartottak fenn, akkor még jelentős volt a szarvasmarhatartás olyannyira, hogy a felesleget a tabi tejüzembe szállították.

   A faluban élő svábok 1940 őszén létrehozták a Magyarországi Németek Szövetségének  helyi csoportját, a második világháború végén sokan elhagyták az országot, az itthon maradottak rejtőzködve próbálták elkerülni a "malenkij robotot". Az 1945-ös földosztásra húszan jelentkeztek, közöttük 105 kh szántóföldet osztottak szét. 1947-ben 45 családot telepítettek ki Németországba, elhagyott házaikba pedig a Felvidékről áttelepített magyar családokat költöztették.

   Az első termelőszövetkezeti csoport 1950-ben alakult és 1956-ig működött Új Gazda néven, majd 1958-ban újra életre hívták, akkor Augusztus 20. TSZ-nek nevezték. 1971-ig gazdálkodott önállóan, akkor egyesült a zalai Előre szövetkezettel, majd egybeolvadt  a tabival. Az általános iskola 1977-ben szűnt meg, azóta a közeli városba, Tabra járnak az általános iskolások.

 

Szerző: Izményi Éva